A Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Kulturális Bizottsága március 11-én Budapesten, a K11-ben tartotta a „Perdülj, fordulj!” Országos Tánctalálkozót.

Szecsődi Józsefné, a Kulturális Bizottság elnöke a következő gondolatokkal nyitott meg sokakat érdeklő, 33 csoport nevezését vonzó tálálkozót.

Május 15-én a Fővárosi Operett Színházban tartotta a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek„ Országos Szövetsége 35. éves Jubileumi Ünnepségét.

Az ünneplő közönséggel együtt köszöntötte az évfordulót Révész Máriusz államtitkár, Monszpart Zsolt, a Monspart Sarolta Alapítvány elnöke, Papp Katalin, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke, Meskó László, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke, Budapest XIII. kerületének aljegyzője, dr. Karácsonyi Magdolna, valamint támogató partnereink, a Béres Alapítvány, a Sonova Halláscentrum, a Richter Gedeon Gyógyszergyártó, az Elit Cipő, a Berkemann, a Hotel Barátság képviselői.
Rauh Edit, a Szövetség ügyvezető igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Hegyesiné Orsós Éva - aki több mint húsz éve vezeti a szövetséget - ünnepi beszédében elevenítette fel az elmúlt évtizedeket.

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) 2024. május 16-án (csütörtökön) 10 órai kezdettel rendezi meg az Országos Nyugdíjas Szervezetek II. konferenciáját a Merlin Szinházban (1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.) földszinti terem (bejárat: a Városház utca felől, a II. kapun keresztül)
A konferencia programja:
9:30 – 10:00: Regisztráció
10:00 – 10:10 Köszöntés, megnyitó (Juhász László, a NYUSZET alapító elnöke, Papp Katalin, a NYUSZET soros elnöke)
10:10 – 10:50: Mit tett a Fővárosi Önkormányzat a méltó időskorért? A FIT szerepe (Kiss Ambrus, főpolgármester-helyettes)
10:50 – 11:20: Önkormányzatok végveszélyben. Honnan indultunk, hová jutottunk, hová tartunk (Szegvári Péter, az Országos Területfejlesztési Központ volt főigazgatója, Budapest főpolgármesterének önkormányzati főtanácsadója)
11:20 – 11:40: Kávészünet
11:40 – 12:20: A településfejlesztési indexekről (Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója)
12:20 – 12:50: Nyugdíjasok, civilek és szervezeteik. Együttműködési szándékok és formák (Herczog László közgazdász, volt szociális és munkaügyi miniszter, a NYUSZET Tanácsadó Testületének elnöke)
12:50 – 13:00: A konferencia zárása (Papp Katalin)
13:00: Szendvicsebéd
Az egyes előadások után a közönségnek módja lesz kérdéseket intézni az előadókhoz.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A jelentkezéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre 2024. május 13-án (hétfő) délig várjuk.
A szabad helyek függvényében minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Kállay Borival és Heller Tamással

a Magyar Zenés Színház előadása 2 részben

Nyárbúcsúztató előadás

az Uránia Filmszínház Színháztermében
(1088 Budapest, Rákóczi út 21.)
2024. augusztus 27. 10.15 óra;
2024. augusztus 28. 10.15 óra 

Immár hagyománynak számít, hogy évek óta közösen búcsúztatjuk a nyarat egy nagyszerű programmal. Erre idén is lehetőséget kínálunk nektek.

Keresés


Kedvezménykártya

A klub adminisztrációs rendszer, ezen belül is a kedvezménykártya működéséről a kártyára kattintva tudhattok meg többet. A kedvezményeket nyújtó helyek folyamatosan bővülő listáját a Kedvezmények fül alatt találjátok.


Hírlevél: 2026. május

A Hírlevél aktuális száma online formában olvasható a honlapunkon, ugyanitt le is tölthető. A korábbi számok 2014-től a Hírlevél fül alatt találhatók.

 

 

A májusi Hírlevél itt olvasható!


Sportolási lehetőségek nyugdíjasoknak

Ide kattintva tudtok csatlakozni a programokhoz.

Ezen a linken pedig a tornatárba tudtok bekukkantani, ahol a korosztályunknak megfelelő mozgásformákkal ismerkedhettek.

Maradjunk mozgásban! - Visszatekintő


Örömtánc

YouTube csatornánkon egy zalai örömtánc emléket osztottunk meg ezúttal, de mint tudjátok, többezres már a szövetség tagjai között az örömtáncnak hódolók tábora.

 

Pilates 

A Sikeres Öregedésért csoport tagjai korábban Tar József irányításával a Pilates és a Meridian torna alapjaival ismertettek meg bennünket.


1 %

Nyugdíjas klubtársainkat arra kérjük, érjétek el, hogy a családotokban, ismeretségi körötökben személyi jövedelemadót fizető személyek az adó 1 %-át ajánlják fel szövetségünk javára.
Szövetségünk esetében a nyilatkozatra a kedvezményezett rovatba azt kell ráírni, hogy: Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége. Az adószám rovatba pedig írják be: 19012377-1-42


 

marina.jpg
Slide
Slide
Slide
previous arrow
next arrow