80 nap alatt a Föld körül ─ Frissítve!

Április 15-én elindultunk! Megkerültük a Földet, és megyünk tovább!
Magyarország egyik legnagyobb nyugdíjas szövetsége, az „Életet az éveknek” Klubszövetség április közepén indította el rekordkísérletét. Megpróbáltuk Jules Verne „80 nap alatt a Föld körül” című könyvének rekordját megdönteni. Phileas Fogg a regény szerint vasúton, gőzhajón, vitorlásszánon 80 nap alatt utazta körül a Földet. Azt határoztuk el, hogy ezt a távot – természetesen gyalog, bár többen – mi is megtesszük. A kitűzött célt, az összesen 41.901 kilométert, több nappal a határidő előtt megtettük.

Megyünk tovább, mert együtt gyalogolni jó. Időről-időre beszámolunk majd a túráinkról, és október 15-én összesítjük, hogy meddig jutottunk.
Évek óta szervezünk sétákat, a gyaloglásokat, a túrákat. Országszerte több mint 750 klub - köztük többszáz aktív gyaloglóklub - tagja járja az országot.
Mindenkit szertettel várunk a túráinkon. Elő a bakancsokkal!

Gyűlnek a kilométerek! Kérjük, a táblázatot továbbra is töltsék ki a gyalogló klubok, a megyei megbízottak pedig külön gyűjtik a megtett kilométereket. Természetesen továbbra is várjuk az élménybeszámolókat, fotókat is!

 

A táblázat képére kattintva egy kitöltendő táblázatra juttok, ami segít a majdani összesítésben.

 

Ehhez csak arra van szükségetek, hogy elhatározzátok a részvételeteket. Mindezt úgy tudjuk megvalósítani, ha minden gyaloglásra vállalkozó klub minden túráját dokumentálja.

Az alkalmankénti megtett kilométereket egyszerű lesz kiszámolni: a gyalog megtett távolság oda-vissza, (de persze elképzelhető, hogy alkalmanként oda gyalog mentek, vissza busszal vagy vonattal) szorozva a résztvevők számával. Ezt az adatot a túra után, kérjük, hogy küldjétek el a megyei elnök által kijelölt személy e-mail címére. Ezt az e-mail címet a kampány alatt a megyei elnökök el fogják juttatni minden klubvezetőhöz, minden klubtaghoz.

 

A következő bejelentkezésig ─ az országos Facebook oldalon ─ barátkozzatok a 80 nap alatt a Föld körül programunk fotójával. Ahol ez megjelenik, ott mi gyalogolunk.

Keresés


Kedvezménykártya

A klub adminisztrációs rendszer, ezen belül is a kedvezménykártya működéséről a kártyára kattintva tudhattok meg többet. A kedvezményeket nyújtó helyek folyamatosan bővülő listáját a Kedvezmények fül alatt találjátok.


Hírlevél: 2026. május

A Hírlevél aktuális száma online formában olvasható a honlapunkon, ugyanitt le is tölthető. A korábbi számok 2014-től a Hírlevél fül alatt találhatók.

 

 

A májusi Hírlevél itt olvasható!


Sportolási lehetőségek nyugdíjasoknak

Ide kattintva tudtok csatlakozni a programokhoz.

Ezen a linken pedig a tornatárba tudtok bekukkantani, ahol a korosztályunknak megfelelő mozgásformákkal ismerkedhettek.

Maradjunk mozgásban! - Visszatekintő


Örömtánc

YouTube csatornánkon egy zalai örömtánc emléket osztottunk meg ezúttal, de mint tudjátok, többezres már a szövetség tagjai között az örömtáncnak hódolók tábora.

 

Pilates 

A Sikeres Öregedésért csoport tagjai korábban Tar József irányításával a Pilates és a Meridian torna alapjaival ismertettek meg bennünket.


1 %

Nyugdíjas klubtársainkat arra kérjük, érjétek el, hogy a családotokban, ismeretségi körötökben személyi jövedelemadót fizető személyek az adó 1 %-át ajánlják fel szövetségünk javára.
Szövetségünk esetében a nyilatkozatra a kedvezményezett rovatba azt kell ráírni, hogy: Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége. Az adószám rovatba pedig írják be: 19012377-1-42


 

marina.jpg
Slide
Slide
Slide
previous arrow
next arrow