Nyárbúcsúztató a Vigadóban

„Szereted-e még?” Szécsi Pál emlékműsor ─ Gergely Róbert előadása
2022. augusztus 15. 10.15 óra ─ 1051 Budapest, Vigadó tér 2.
2022. augusztus 16. 10.15 óra ─ 1051 Budapest, Vigadó tér 2.

Ismét eltelt egy év, hamarosan jön a nyár és a szokásos nyárvégi zenés programunk, melynek helyszíne a jól ismert és kedvelt Vigadó épülete. Immár 7. éve szervezünk nektek zenés programokat ebben a gyönyörűen felújított épületben. Idén is örömmel hívunk benneteket egy nagyszerű zenés programra a Vigadó épületének idegenvezetőkkel történő megtekintésére, és az azt követő hajókirándulásra.

Az idei nyarat Gergely Róbert műsorával zárjuk, aki Szécsi Pál slágereit hozza el nektek. Gergely Róbert kétszeres EMeRTon-díjas színész, énekes. 1992-ben az év musicalszínészévé választották, számos arany-, platina- és gyémántlemez tulajdonosa, és két Arany Zsiráf Díjat is kapott. Első önálló popzenei próbálkozása az Emanuelle című dala volt, mellyel egy csapásra ismert és sikeres lett. A mai napig lelkiismeretesen gondozza Szécsi Pál hagyatékát, ő a Szécsi Pál-díj kuratórium elnöke. A Vigadóban előadásában felcsendülnek a nagy slágerek: Csak egy tánc volt, Violák, Távollét, Én édes Katinkám... és megannyi személyes visszaemlékezés. Azoknak ajánljuk ezt a pódium-előadást, akik szívesen nosztalgiáznak, és szeretettel gondolnak vissza Gergely Róberttel Szécsi Pálra.

Az előadás előtt az idegenvezetők röviden bemutatják az épületet, a legszebb termeket. A koncert után elsétálunk a sétahajó kikötője. A dunai hajózás 60 perces, az út végén a hajó a Vigadó téren köt ki.

A program részvételi költsége: 5900 Ft/fő, mely tartalmazza az előadás árát, az idegenvezetés díját, a kb.55 perces épületlátogatást, valamint az 1 órás sétahajózást a Dunán.)
Fontos! A nagy érdeklődésre való tekintettel a résztvevőket a jelentkezés sorrendjében tudjuk fogadni. (Szükség esetén várólistát hozunk létre.) A dátumválasztás lehetőségét a szabad helyek függvényében tudjuk figyelembe venni.

A Jelentkezési lap INNEN letölthető

Keresés

Figyelem!

Vonalas telefonszámunk munkaidőben hívható:

Telefon: 00 36 1 327 0118


Hírlevél: 2024. április

A Hírlevél aktuális száma online formában olvasható a honlapunkon, ugyanitt le is letölthető. A korábbi számok a Hírlevél fül alatt találhatók.

Az áprilisi Hírlevél itt olvasható!


Senior örömtánc

Táncos lábú nyugdíjasok YouTube csatornánkon

Pilates 

A Sikeres Öregedésért csoport tagjai Tar József irányításával a közeljövőben a Pilates és a Meridian torna alapjaival ismertetnek meg bennünket.


 

 


Figyelem:

tagdíjváltozás


1 %

Nyugdíjas klubtársainkat arra kérjük, érjétek el, hogy a családotokban, ismeretségi körötökben személyi jövedelemadót fizető személyek az adó 1 %-án ajánlják fel szövetségünk javára.
Szövetségünk esetében a nyilatkozatra azt kell ráírni a kedvezményezett rovatba, hogy:

Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége

az adószám rovatba pedig írják be: 19012377-1-42


 

Please publish modules in offcanvas position.