2021. augusztus

Kedves Klubtagok! 

Nyáron ─ a hosszú, kényszerszülte bezártság után ─ megélénkült a klubélet. Sokan jeleztétek vissza, hogy jó volt ismét találkozni, kimozdulni a ház fala közül. Az augusztus a nyár utolsó hónapja, de bízzunk a vénasszonyok nyarában is! Használjátok is ki a szép idő minden percét.

 A napokban olvastam Rusvai Miklóssal ─ a járványhelyzetben gyorsan megismerte őt az ország lakossága ─ egy interjút, és benne azt a hasznos tanácsot, amit szívesen megosztok veletek. Meggyőződésem, hogy nem az segít, ha teletömjük magunkat vitaminokkal. Ártani nem ártanak, de nem sokat számít az immunrendszer megerősítésében” ─ véli Rusvai Miklós. A virológus azt mondja, leginkább a természetközeli életmód az, ami egészségesen tarthat minket. Szerinte sokkal többet tehetünk az egészségünk érdekében, ha sokat kirándulunk, sokat tartózkodunk a friss levegőn és pozitívan gondolkozunk. Bár rögtön hozzáteszi, hogy ő nem életmódtanácsadó, de véleménye szerint egy kamarai est többet javít az egészségi állapotunkon, mint három marék vitamin. Az is, ha az ember felszabadultan jót nevet két órán keresztül, sokkal több pozitív energiát szabadít fel. Úgy gondolja, hogy ez orvosi szempontból is érezhető. Amit Rusvai Miklós mond, azt mi az „Életet az éveknek” mozgalomban tapasztaltakkal csak alá tudjuk támasztani. Tagjaink sokszor mondták már nekem is egy-egy rendezvény után, hogy a 3-4 napos rendezvény feltöltötte őket, az együttlét jobban használt, amit egy marék gyógyszer. Persze, azért minden szükséges a gyógyszert vegyetek be! J 

Az országos szövetség is szeretne tenni azért, hogy egészségesebbek legyetek. Várunk benneteket az októberi 18-21-i balatonfüredi programunkra, amelynek a keretei között olyan kirándulásokban, sétákban lesz részetek, amilyenekben korábban még soha. Bár novemberben Parádfürdőre készültünk, idén mégis Hajdúszoboszlóra megyünk. A júliusi programunk akkora sikert aratott, és sajnos, annyi jelentkezést nem tudtunk már elfogadni, hogy gondoltuk, ismételjük meg a hajdúszoboszlói programot. Ha a járványhelyzet engedi, idén ismételten adventi koncertre hívunk benneteket az Uránia Filmszínházba. Januárban pedig, végre, újra pótszilveszterre várunk benneteket ezúttal Egerbe. Minden helyszínen lesznek szűrőprogramok, előadások az egészséges életmódról, egy-egy betegség elkerülésének lehetőségéről. Kiváló előadókkal találkozhattok.

 Ahhoz, hogy ennek a sok, szép programnak együtt örülhessünk, kérlek benneteket, vigyázzatok magatokra, vigyázzatok egymásra. A járvány ugyanis nem múlt el. A negyedik hullám küszöbén az megnyugtató, hogy a július 30-i adatok szerint már 5.617.260 a beoltottak száma, ebből 5.428.980-an már a második oltást is megkapták. Ugyanakkor a nyájimmunitáshoz arra lenne szükség, hogy még mintegy másfél millió magyar állampolgár kérje az oltást. Ebben a másfél millióban még mindig sok az időskorú. A járvány különösen rájuk veszélyes. Ha tehetitek, győzzétek meg a környezetetekben lévőket arról, hogy az oltásnak nincsen alternatívája.

 A lakosságarányt tekintve Nógrád megyében a legmagasabb a fertőzöttek száma. Valamivel alacsonyabb, de még mindig rendkívül magas az arány a következő megyékben:

  • Komárom-Esztergom megye
  • Győr-Moson-Sopron megye
  • Vas megye
  • Veszprém megye
  • Somogy megye

S, ha már a járványról beszélünk, azt is megosztom veletek, hogy ─ bár nyilván tapasztaltátok magatok is ─ a járványhelyzetben sok orvosi vizsgálat egészségügyi beavatkozás elmaradt. Ez különösen az idősek közérzetét, egészségi állapotát rontotta. Ráadásul az egészségügyi ellátórendszerben, a kórházakban, a rendelőintézetekben uralkodó orvos- és szakdolgozóhiány nem teszi lehetővé a vizsgálatok gyors pótlását.

Ez az egyre súlyosabb helyzet következmények azoknak a döntéseknek is, amelyek az egészségügyi közkiadásokra rendkívül szerény összeget juttattak. A hazai egészségügyi közkiadások a GDP arányában a 2009. évi 5,2%-ról 2019-re 4,5%-ra csökkentek. Ausztriában az egészségügyre fordított kormányzati kiadások 2019-ben a GDP 8,3%-át, Németországban 7,4%-át, de még a múlt évben kritikus helyzetbe került Olaszországban is 6,8%-át tették ki. A környező országok közül Szlovákiában ez az érték 7,7%, míg Csehországban 7,6%.

Végezetül ilyenkor mindig írok nektek a legfrissebb KSH adatok alapján a fogyasztói árak, a nyugdíjas fogyasztói kosárral számolt árindex alakulásáról is.

A magyarországi fogyasztói árak májusban 0,5%-kal emelkedtek az előző hónaphoz, és igen jelentősen, 5,1%-kal az egy évvel korábbihoz képest. Az első öt hónapban 3,9%-kal nőttek az árak. A hazai élelmiszerárak összességében 0,8%-kal nőttek egy hónap alatt; ezen belül a burgonyáé 42,4%-kal, a friss hazai és déligyümölcsöké 2,6%-kal, a baromfihúsé 1,4%-kal, a margariné szintén 1,4%-kal, a halé 1,2%-kal, a sajté ugyancsak 1,2%-kal, a tojásé 1,1%-kal, az eszpresszókávéé 1%-kal emelkedett, míg a friss zöldségé 5,6%-kal mérséklődött. A tartós fogyasztási cikkek ára a negyedik hónap folyamán 0,7%-kal, a ruházati termékeké 0,9%-kal emelkedett az előző hónaphoz viszonyítva. 

Az élelmiszerek fogyasztói ára májusban az átlagos inflációnál kisebb mértékben, 2,6%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az Európai Unió tagállamainak fogyasztói számára a májusi élelmiszerárak mindössze 0,2%-kal emelkedtek, az eurózónában élők részére megegyeztek az egy évvel korábbiakkal, ezzel szemben a hazai fogyasztók számára összehasonlítható szerkezetben 1,7%-kal voltak magasabbak az egy évvel azelőttinél, s ez összefüggésben van a kormányzat által a pandémiás helyzettel indokolt kiskereskedelmi különadó továbbhárított árnövelő hatásával is. Az étolaj ára 24,6%-kal, a tojásé 8,7%-kal, a margariné 7%-kal, a száraztésztáé szintén 7%-kal, a teáé 6,5%-kal, a liszté 6,3%-kal, a gyümölcs- és zöldségleveké 6,2%-kal, a rizsé 6,1%-kal, az éttermi étkezésé 5,7%-kal, a kenyéré 4,9%-kal, a fűszereké és ételízesítőké 4,5%-kal, a péksüteményeké ugyancsak 4,5%-kal, az eszpresszókávéé 4,2%-kal, a száraz hüvelyeseké 3,1%-kal emelkedett, míg a burgonyáé 3,8%-kal, a sertéshúsé 7,5%-kal mérséklődött.

Én magam soha nem dohányoztam. Akit csak lehet, lebeszélek a dohányzásról a környezetemben. Természtesen az egészséget romboló hatása miatt. Ugyanakkor látható, hogy a dohányáruk ára egyre komolyabb tételt tesz ki a dohányosok bevételeiből. Májusban számottevően, 19,8%-kal nőtt a dohányáruk ára, az égetett szeszesitaloké 3,3%-kal, a sörféléké 3,7%-kal. Ami különösen fájó, az újságoké és a folyóiratoké 7,4%-kal, a virágoké és dísznövényeké 16,6%-kal, a gyógyszereké 3,7%-kal, a tanszereké és az írószereké 8%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a ruházkodási cikkeké pedig 1%-kal nőtt. 

A tartós fogyasztási cikkek ára az évek óta mérséklődő, legfeljebb stagnáló tendencia helyett a múlt év júniusa óta ismét emelkedik; májusban 3,5%-kal nőtt az egy évvel azelőttihez képest. A háztartási energia csoportba tartozó termékek ára összességében 0,4%-kal emelkedett, ezen belül a távfűtésé, a vezetékes gázé és az elektromos áramé ─ a meghirdetett rezsicsökkentés mellett a világpiaci árak több éve tartó zuhanása ellenére ─ változatlan maradt, míg a többi fűtőanyagé, így például a széné 5,3%-kal, a tűzifáé 2,7%-kal nőtt; a járműüzemanyagoké ─ a világpiaci tendenciát és a forint leértékelődését követve ─ kiugró mértékben, 36,2%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. 

A szolgáltatások májusban éves összehasonlításban összességében 2,1%-kal drágultak. Közülük is a sportrendezvény és a múzeumi belépő ára 3%-kal, a járműjavítás 6,3%-kal, a lakásjavítás és -karbantartás 9%-kal, a háztartási szolgáltatás 6,4%-kal, az üdülési szolgáltatás 3,6%-kal, az utóbbin belül a külföldi 11,1%-kal, míg a belföldi ─ a visszaesett kereslet miatt ─ csupán 1,8%-kal emelkedett, a postai szolgáltatás pedig 7%-kal került többe, mint egy évvel azelőtt. A szemétszállítás, a víz- és a csatornaszolgáltatás díja nem változott, a színházjegy ára 4,9%-kal, a lakbér 1,6%-kal nőtt, míg a telefon- és az internetszolgáltatás díja 2,9%-kal mérséklődött. Mindez persze, nem jelenti azt, hogy például, ne találkoznátok magasabb mértékű áremelkedéssel, ha mondjuk, üdülési szolgáltatást akarnátok igénybe venni. Mi is látjuk, amikor a rendezvényeinket készítjük elő. 

A nyugdíjas fogyasztói kosárral számított árindex májusban 0,5%-kal emelkedett az előző hónaphoz, és 4,4%-kal az egy évvel korábbihoz képest. Az ötödik hónapban a ─ hatósági árak, nyers élelmiszerek és üzemanyagok figyelmen kívül hagyásával éves összehasonlításban számított maginfláció 3,4% volt ─, amely a bázishatást is figyelembe véve ─ a fogyasztói árindex magas szinten történő stagnálását vetíti előre a következő hónapokra.

A maginfláció értékelésénél meg kell említeni, hogy a KSH április hónaptól módosította a maginfláció számításának módszerét, így nem veszi figyelembe a szeszes italok és a dohányáruk árváltozását. Az európai statisztikai gyakorlatban egy fontos konjunktúramutató esetében év közben ilyen jelentős kihatású változtatás elképzelhetetlen és elfogadhatatlan. Március hónapban a maginfláció 3,9% volt, és változatlan módszertan mellett a májusi mutató 4% felett lenne. 

Mindaz, amit itt olvashattatok az árak alakulásáról jól mutatja, indokolt volt a nyugdíjemelés mértékét év közben emelni. Az is jól látszik, hogy a 0,6%-os emelés helyett kaphattunk volna 1%-ot is. A prognózisok egyre jobban azt vetítik elő, hogy az infláció mértéke akár 4,2% felett is lehet, és így novemberben is szükség lesz a korrekcióra. 

Kedves Klubtagok! Élvezzétek a nyár minden hátralévő napját, és tudjátok, legyetek sokat a szabadban, nevessetek nagyokat.

Hegyesiné Orsós Éva

Keresés

Figyelem!

Vonalas telefonszámunk munkaidőben hívható:

Telefon: 00 36 1 327 0118


Hírlevél: 2024. február

A járványhelyzet kezdete óta a Hírlevél aktuális száma online formában olvasható a honlapunkon, ugyanitt le is letölthető.

A februári Hírlevél itt olvasható!


Senior örömtánc

Táncos lábú nyugdíjasok YouTube csatornánkon

Pilates 

A Sikeres Öregedésért csoport tagjai Tar József irányításával a közeljövőben a Pilates és a Meridian torna alapjaival ismertetnek meg bennünket.


 


Figyelem:

tagdíjváltozás


1 %

Nyugdíjas klubtársainkat arra kérjük, érjétek el, hogy a családotokban, ismeretségi körötökben személyi jövedelemadót fizető személyek az adó 1 %-án ajánlják fel szövetségünk javára.
Szövetségünk esetében a nyilatkozatra azt kell ráírni a kedvezményezett rovatba, hogy:

Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége

az adószám rovatba pedig írják be: 19012377-1-42


 

Please publish modules in offcanvas position.