Az Operett Színházban ünnepeltük a 35. évfordulót

Május 15-én a Fővárosi Operett Színházban tartotta a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek„ Országos Szövetsége 35. éves Jubileumi Ünnepségét.

Az ünneplő közönséggel együtt köszöntötte az évfordulót Révész Máriusz államtitkár, Monszpart Zsolt, a Monspart Sarolta Alapítvány elnöke, Papp Katalin, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke, Meskó László, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke, Budapest XIII. kerületének aljegyzője, dr. Karácsonyi Magdolna, valamint támogató partnereink, a Béres Alapítvány, a Sonova Halláscentrum, a Richter Gedeon Gyógyszergyártó, az Elit Cipő, a Berkemann, a Hotel Barátság képviselői.
Rauh Edit, a Szövetség ügyvezető igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Hegyesiné Orsós Éva - aki több mint húsz éve vezeti a szövetséget - ünnepi beszédében elevenítette fel az elmúlt évtizedeket.


Szövetségünk 2023-ban csatlakozott az Aktív Magyarország programhoz és az első 10 vármegyében megvalósítottuk a „Mozgással-Tudással az Aktív Időskorért projektet. 2024-ben ismét kaptunk támogatást az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárságtól, és folytatjuk a következő 10 vármegyében a testi-lelki egészséget támogató programok megvalósítását - többek között erről beszélt Révész Máriusz államtitkár.
Ezt követően a szövetség elnökségének döntése értelmében az „Életet az éveknek” Klubszövetség fennállásának 35. évében „Életet az évekért” Idősekért Díjat, „Életet az éveknek „Kultúráért Díjat, „Életet az éveknek” Egészségért-Mozgásért-Sportért Díjat, „Életet az éveknek„ Támogatói Díjat, valamint Idősbarát Szálloda Díjat adtak át.

Életet az éveknek „Idősekért Díjban részesült dr. Talyigás Katalin nyugalmazott egyetemi oktató, Gombás Gáborné, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei elnök, Tóth Lászlóné, a Bács-Kiskun vármegyei Szervezet gazdasági vezetője.

„Életet az éveknek „Kultúráért Díjban részesült Csordás Ferencné elnökhelyettes, Kovács Edit , a Győr-Moson-Sopron Vármegyei klubtanács tagja, Remes Ferenc Budapesten az Irka Kör alapítója, azóta is vezetője.

„ Életet az éveknek „ Egészségért, Mozgásért, Sportért Díjban részesült Czingler Sándor, az országos elnökség tagja, Medveczki Aranka az „Üdülési, szabadidő és sportbizottság” tagja, Szabóné Kaszás Erika, az Életet az éveknek Komárom-Esztergom Vármegyei Szervezet sportfelelőse.

„Életet az éveknek" Támogatói Díjban részesült Török Sándor Mosonszolnok polgármestere.

„Életet az éveknek" Támogatói Díjat a Sonova Audiological Hungari Kft. kapta, melyet Pogány Mariann klinikai elektrofiziológus vett át.

Idősbarát Szálloda Díj-ban részesült az Erzsébet Parkhotel Parád, a díjat Holló István sales manager vette át.

dr. Hegyesiné Orsó Éva elnök asszony köszönetét fejezte ki a szövetség két alelnökének, Szecsődi Józsefné Babusnak és dr. Kocsis Gyulának az elmúlt 5 éves ciklusban végzett kitartó, eredményes munkájáért, valamint a szövetség elnökhelyettesének, Paulics Istvánnak az elmúlt időszakban az „ Életet az éveknek” mozgalomért végzett munkájáért.

A szünet után Homonnay Zsolt rendezésében "Inkább álom, mint valóság" címmel került sor az operettszínház gálaműsorára. Vastaps köszönte meg a fellépőket, Bojtos Luca, Kiss Diána, Lévai Enikő, Lukács Anita, Szendy Szilvi, Erdős Attila, Laki Péter, Vadász Zsolt, valamint a Budapesti Operettszínház Balettkara és Zenekara neves operettekből válogatott műsorát. Karmester: Pfeiffer Gyula.

 

Keresés


Kedvezménykártya

A klub adminisztrációs rendszer, ezen belül is a kedvezménykártya működéséről a kártyára kattintva tudhattok meg többet. A kedvezményeket nyújtó helyek folyamatosan bővülő listáját a Kedvezmények fül alatt találjátok.


Hírlevél: 2026. május

A Hírlevél aktuális száma online formában olvasható a honlapunkon, ugyanitt le is tölthető. A korábbi számok 2014-től a Hírlevél fül alatt találhatók.

 

 

A májusi Hírlevél itt olvasható!


Sportolási lehetőségek nyugdíjasoknak

Ide kattintva tudtok csatlakozni a programokhoz.

Ezen a linken pedig a tornatárba tudtok bekukkantani, ahol a korosztályunknak megfelelő mozgásformákkal ismerkedhettek.

Maradjunk mozgásban! - Visszatekintő


Örömtánc

YouTube csatornánkon egy zalai örömtánc emléket osztottunk meg ezúttal, de mint tudjátok, többezres már a szövetség tagjai között az örömtáncnak hódolók tábora.

 

Pilates 

A Sikeres Öregedésért csoport tagjai korábban Tar József irányításával a Pilates és a Meridian torna alapjaival ismertettek meg bennünket.


1 %

Nyugdíjas klubtársainkat arra kérjük, érjétek el, hogy a családotokban, ismeretségi körötökben személyi jövedelemadót fizető személyek az adó 1 %-át ajánlják fel szövetségünk javára.
Szövetségünk esetében a nyilatkozatra a kedvezményezett rovatba azt kell ráírni, hogy: Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége. Az adószám rovatba pedig írják be: 19012377-1-42


 

marina.jpg
Slide
Slide
Slide
previous arrow
next arrow